Források a ménfői csata történetéhez

1044. június 5.

A ménfői csata (Tarihi Üngürüsz):

"Ezenközben a császár [1] is haditanácsot tartott, és a katonaság között kihirdették, hogy "Holnap lesz az indulás!". Amikor reggel lett, és a világ napja isteni fényével beragyogta a világot, a császári sátor előtt kibontották a zászlókat, a kis és nagy dobok és a trombiták hangja az égbolt csúcsáig felhangzott, az a roppant nyomorult hitetlen sereg hullámokban csapatonként elindult. Sok napi utat és állomást hagytak maguk után.

Közben Aba király is, miután kirobbant az ellenségeskedés, összegyűjtötte katonaságát, és egyáltalában nem törődve a császárral, nekilátott a fegyverek és harci eszközök előkészítésének és [a felszerelés] tökéletesítésének. Haditanácsot tartott, s akiknek nem volt fegyvere, fegyvert, akiknek nem volt lova, lovat adott, és minden egyes [katonát] bátorított. Aztán a katonanépnek indulj-t vezényeltek.

Egy nap Aba király is lóra ült, sorjában kibontotta zászlait, és elindult. Meneteltek, megpihentek, ettek, ittak, járóföldeket hagytak hátra, és eljutottak Nimcseország határára a Ribad [2] folyóhoz, melyet Akszunak neveznek. Az említett folyó partján letelepedtek és megpihentek. Itt szállt szembe és állt ellen a császárnak. Azt szerette volna, ha sikerülne megakadályoznia a császárt abban, hogy a folyón átkeljen.

A krónikás a következőképpen beszéli és adja elő [a történteket]

Amikor Petrusz király hátrahagyva trónját, koronáját elmenekült és a császárhoz folyamodott, majd Üngürüsz [3] tartományának néhány kiváló hőse Aba király zaklatása következtében [szintén] elmenekült és a császár szolgálatába szegődött. Azután a császár Aba király megbüntetésére hadjáratra indult ellene, Petrusz király és az említett bégek is a császárral együtt mentek a hadjáratra.

De eközben a császár néhány kiváló embere a király katonáitól értékes híreket hallott, melyekből egészen pontosan megtudták a királynak azt a tervét és igyekezetét, hogy a császárt nem engedi átkelni az Akszu folyón. A császár azonban három helyen is talált gázlót, és az említett folyón átkelt a túlsó partra.

Amikor a király ezt észrevette, azonnal nyeregbe szállt az egész Üngürüsz sereggel, és elállta a császár útját. A túloldalról megjött maga a császár is, s mihelyt hírül vette a király intézkedését, egymással szemben elrendezték soraikat, sűrűn felsorakoztatták csapataikat, és összecsaptak.

A csatatéren egyenlő eséllyel küzdöttek, majd amikor heves és bőszült roham kezdődött, a csatasor felbomlott, az öldöklés folytonosan hevesedett, a csata és tusakodás mértéke azonban egyenlő volt. Egyszer csak az Üngürüsz sereg áttörte a császár sorait, teljesen összebonyolódtak, számtalan nimcse sereget hánytak kardélre, és szűkké tették fejüknek a világot. Nem sok híja volt, hogy a nimcse  [4] sereg legyőzetett és megalázva menekülni kényszerült. De amikor a nimcse sereg már majdnem megfutamodott, észrevették ezt Petrusz király és azok, akik a császárhoz menekültek, a pártfogását és támogatását kérő Üngürüsz főurak, így szóltak: "Ha most itt mi nem állunk bosszút, akkor mi tovább nem élhetünk. Először azért, mert kiűztek hazánkból és elűztek népünktől. Szégyenben maradtunk, mert elhagytuk szülőföldünket. Másodszor azért, mert a császár és Aba közötti elhidegülésnek és ennek a furcsa [oktalan] háborúnak mi vagyunk az okai. Ha tehát most ebben [a csatában] vereséget szenvedünk, minden becsületünket elvesztjük, és el kell menekülnünk, s ha életben maradunk is, tisztességünk nem lesz. Most tehát az a szükséges, hogy bosszút álljunk, máskülönben letehetünk arról a reményről, hogy életben maradunk ezen a világon. Mikorra tartogatjuk az alkalmat?"

Mikor ezt mondták, a császár [seregének] egyik szárnyán hirtelen támadásba lendültek, és oly csodálatos hősiességgel harcoltak, hogy atya a fiát, fia az atyját nem tudta megkülönböztetni, a fehér ló és fekete ló egyszínűvé vált, és Üngürüsz bégjei az embervértől tigrissé változtak, s a vér párája felhőként borította be az eget. A két sereg lovainak a lába alól felverődött a föld pora, mint a pamut[felleg]. Az ordítozás, jajgatás és jajveszékelés felharsogott az ég boltozatáig. A császár serege pedig ebben a gyilkos csatában ismét felülkerekedett, kardot markolva rátámadtak a királyra, csodás lendülettel oly hatalmasan csatáztak, hogy a mezőt nem lehetett látni a holttestektől és a [levágott] fejektől. Bekerítették a királyi sereg szívét letépték a (királyi] zászlót, leterítették a zászlótartót, a sereget teljesen szétverték, és többségüket kardélre hányták.

Amikor a király ezt látta, azonnal a futásban keresett menedéket, becsületét elvesztve megfutamodott, és átkelt a Tuna folyón. [5] Onnan tovább futva a Tisza folyóhoz ért, s azon is átkelt.

Volt azon a vidéken egy erős vár, egy bégzáde tulajdona volt, akiben megbízott. A bégzáde, aki a vár tulajdonosa volt, mivel [a király] megbízott benne, azon az éjjelen szállást adott neki. Vagyishogy Aba király abban a várban megpihent de nem árulta el magát. A vár tulajdonosa semmit kérdezett, de (mindenről] tudott, mert értesülve volt Petrusz király elleni cselekedeteiről, Üngürüsz bégjei elleni rút viselkedéséről, a császár elleni ellenségeskedéséről, és a háborúban való legyőzetésének történetét is részben hallotta, s tudomása volt a királynak néhány [más] titkáról is.

Ekkor ez a bégzáde így szólt magában: "Ennek most kicsúszott a kezéből a trón is, a korona vagyon és a kincs is. Bárcsak sikerülne a császárnak a koronával és trónnal [együtt] az országot is elnyernie! Vagy pedig szálljon vissza [mindez] Petrusz királyra! Így tehát a császár és [Petrusz] király előtt nagyobb érdem nem lehet, mint ha most [kihasználom] a kínálkozó alkalmat, s azonnal levágom a fejét. Ennél nagyobb ajándékot és nagyszerűbb adományt nem adhatok a császár és királynak. S ezenfelül nem fér hozzá kétség, hogy elnyerem kedvezésüket és kegyüket, ő pedig nyerje el a büntetést mindazokért az igazságtalanságokért és károkért, amelyeket a királynak, Üngürüsz bégjeinek okozott és a császár országi [elkövetett]."

Ezzel a gondolattal elhatározta, hogy Abát a meggyilkolja. Még azon az éjjelen megragadta az alkalmat, levágta a fejét, vérét bőségesen a földre ontotta, s megfosztván őt életétől, [lelkét] a szélnek eresztette.

Volt abban a várban egy nagy monostor, a fala tövében [gödröt] ásott, és [Aba] testét abba tett el. Fejét magával vitte, és gyorsan elindult a császárhoz.

A történetírók úgy beszélik, hogy amikor Aba király a Ribád folyó mellett vereséget szenvedett és megfutamodott, a császár Petrusz királyt vissza küldte Üngürüsz tartományába. Mielőtt azonban maga visszafordult volna Kizil Elma irányába. még Petrusz királlyal találkozott, elbúcsúzott és [csak] aztán indult el Kizil Elmába"

1. III. Henrik, német-római császár, uralkodott: 1039-1056

2. A Rába folyó

3. Üngürüsz = Magyarország

4. A török krónikás a németeket nevezi nimcsének

5. Duna

Kritikai kiadása a mai napig nem jelent meg! Magyarul:

Blaskovics: A magyarok története - Tárih-i Üngürüsz Madzsar Tárihi. Léva: MIÉVSZ, 1996

Kézai Simon: A magyarok cselekedetei

(50.)"...A császár tehát a magyarok biztatásától fölbuzdulva, bajor és cseh sereggel Ausztriába vonult, noha titkolta, hogy Magyarországra készülne törni, sőt azt színlelte, hogy egyetért Abával. Ekkor Aba király követei szüntelenül követelték vissza a császártól azokat a magyarokat, akik hozzá menekültek;panaszkodtak rájuk, s azt mondták, hogy útonállók és latrok azok, és elsősorban ők szítják a háborút a magyarok és a császár között. Így hát őket, akik ilyen gonoszságon mesterkednek, át kell adnia Aba király kezére.

  A császár azt ígérte, hogy valamiképpen teljesíti majd a kérést. Rajtaütésszerűen támadt tehát rá a magyar határokra, és Sopronnál behatolt az országba; ám amikor Babótnál át akart kelni, a víz útját állta. Ekkor a magyarok, akik a császár és Péter környezetében voltak, a császár seregét elvezették fölfelé a Répce folyó mentén, és egy éjszakán át tartó lovaglás után hajnalban egy sekély gázlón átkeltek mind a két [1] folyón. Aba király Ménfőnél állta az útját fegyveresek sokaságával, és szinte biztosra vette a győzelmet, mert egyes bajorok jelentették neki, hogy a császár csak csekély haddal érkezett. És Aba király állítólag győzelmet is aratott volna, ha némely magyarok, akik megőrizték Péterhez fűződő barátságukat, zászlóikat a földre nem dobták és meg nem futamodtak volna. Így hát a császár hosszú és kemény csata után végül, Isten segedelmében bízva, győzelmet aratott.

  Aba király pedig a Tisza felé menekült, s az egyik helységben egy régi veremben gyilkolták meg azok a magyarok, akiknek ártott uralkodása alatt, majd eltemették egy templom mellett."

1. Itt könnyen lehet, hogy inkább a Marcal és a Rába értendő a két folyón, nem a Répce és a Rába.

Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. BP.: Osiris, 1999. 111 p.

Pozsonyi évkönyv

"1041 - Péter király elűzik, és Abbát királlyá emelik.

1042 - Bonipert püspök meghal

1044 - Abba királyt megölik, és Péter királyt visszaállítják előbbeni helyzetébe."

Kiadva: SRH I. p.119-127, magyarul: Krónikáink magyarul III/1. Bp.: Balassi, [2006], p. 10-12

Pozsonyi krónika

"49. ...Péter uralkodásának 3. évében tehát a magyarok főurai a püspökök tanácsára összegyűltek Péter király ellen, és gondosan kutatták, hogy tudnak-e az országban a királyi nemzetségből találni valakit, aki Péter kegyetlenkedéseivel szemben az ország kormányzására alkalmas. És mert mást nem találtak, királlyá választották maguk közül maguk fölé Abát, Szent István sógorát [1].

50. Ez aztán a magyarokkal szemben kegyetlenül viselkedett, amiért Boldog Gellért csanádi püspök kánoni szigorral megfeddette, és megjövendölte, hogy veszedelem fenyeget. Végezetül a magyarok, akiknek ártott, a Tisza környékén irgalmatlanul megölték, és a saját monostorában, Sáruson [2] temették el."

1. A latin eredeti a sororium szót írja, ami egyaránt jelentheti azt, hogy Aba Sámuel Szent István nőtestvérét vagy lányát vette el. A vélemények ezért megoszlanak. Kristó Gyula Abát István sógorának tartja műveiben, Győrffy György, vagy Bakay Kornél a vejének. Mostanában a kutatók egyre inkább ez utóbbira hajlanak, főleg azon új szempont szerint, hogy a Tarihi Üngürüsz kifejezetten így nyilatkozik.

2. Sárus=Abasár.  

Kiadva: SRH II. p.7-51, magyarul: Krónikáink magyarul III/1. Bp.: Balassi, [2006], p. 13-36

Petrus Ranzanus: A magyarok történetének rövid foglalata

"Az uralkodásban Péter, az unokaöccse követte [Istvánt], akinek az apja a germán származású Vilmos volt, Zsigmondnak, a burgundok fejedelmének testvére. Igen gyűlöletes volt a magyarok számára, mivel germán vagy inkább teuton volt, azt akarta, hogy csak az övéi viseljék az ország hivatalait, ráadásul azzal fenyegetőzött - csak éljen sokáig -, kitartóan gondoskodni fog arról, hogy ezután a magyarok közül senki, csak a teutonok emelkedjenek méltóságokra és tisztségekre. A magyarok ezt igen nehezen viselték, a koronázástól számított harmadik évben erőszakkal elűzték az országból; ő azonban Germániába menekült Henrikhez, a német-római császárhoz. Az egyházak főpapjai és az ország más előkelői, akikre ez a feladat tartozott, Péter elűzése után Abát választották a maguk számára királlyá, Gizella testvérét, akiről fentebb elmondtam, hogy Szent István felesége volt. A magyarok azonban őt is nagyon gyűlölték, mert lenézte a nemeseket, alacsony származású és nemtelen emberekkel érintkezett: a figyelmeztetés ellenére is állandóan köztük tartózkodott, a méltatlankodó nemesség elérte azt, hogy a császár segítségével elűzve és megölve Abát, Péternek juttassák vissza a hatalmat. Miután ez megtörtént, Péter nemcsak visszatért a régi kevélységéhez, hanem még sokkal szentségtelenebb dolgokat követett el az Isten és az emberek ellen..."

Kiadva: Bp.: Európa, 1985 p. 120

Müncheni krónika:

"35. ...a császár... behatolt Magyarországra, a Győr melletti Ménfőnél a király nagy tömeg fegyveressel szembeszállt vele, túlságosan bízva a győzelemben. Mert Magyarországon és Aba seregében még voltak Péter királynak hívei, akik Aba zászlaját a földre taposták, egyébként Aba győzött volna. A csata tehát megkezdődvén, mindkét fél soká és keményen küzdött, és a császár győzött. A megfutó Abát a Tisza környékén a magyarok egy faluban belefojtották egy gödörbe. A császár a szent kereszt előtt alázatosan és áhitattal hálát adott Istennek, hogy ezen a napon a magyaroktól győztesen vált el. A teutonok közül végtelen sokaság esett el úgyannyira, hogy azt a helyet az ő nyelvükön ma is Ferlorum Payer-nak, magyar nyelven pedig Vesztnemptinek nevezik. Roppant nagy bűz volt, stb. "

Kiadva: SRH II. p.53-86, magyarul: Krónikáink magyarul III/1. Bp.: Balassi, [2006], p. 45-68

Berno reichenaui apát levele III. Henrik császárhoz a ménfői csata után:

"... Az a hamis király (pseudorex), Aba (Ovo), az esküszegő, álnok, gyilkos és hazug... gyalázta meg Pétert, az Úr felkentjét, sőt Péterben magát az Urat, urának királyságára tört, gáncsot vetett neki, bitorolta, rablásokatt vitt véghez, gyilkosságokat követett el, sok bűnt cselekedett, megtagadta az igazságot, megsértette a törvény jogát, ártatlan nemeseket vakíttatott meg, ölt [1], szörnyű zsarnokságot gyakorolt, úgy, hogy maga a föld kiált fel gonoszsága miatt. Péter király azonban Ezékiással megalázkodott, Isten anyja és más szentek által az Úrnak ajánlotta magát (Mert levelemben is erre intettem őt), és ezért meghallgatást nyert. Birodalmad helyzete olyan békességre jutott, hogy valóban ahhoz az időhőz hasonlítható, amikor Krisztus született... Legfőképpen abból derül ki, hogy az esdve hozzád menekülő Péter királynak kitártad kegyességedet, és nemcsak semmit nem toroltál meg abból, amit ellened elkövetett, hanem... segítetted mindaddig, amíg Krisztus segélyvel királyságába visszaállítottad... Miként az Úr Dávid miatt könyörült meg Ezékiás királyon és Jeruzsálemen, úgy miattad és általad könyörült meg Péteren, népén és országán. Valóban tizenhét légióban [2] az ördög hadát győzted le, aki a tízparancsot teljesítetted a Szentlélek hét ajándéka által..."

1. Itt Berno talán Aba király Csanád városában 1044 nagyböjtjén elkövettett mészárlására utal, mikor az ellene lázadást szító ötven nemest végeztette ki mindenféle per és ítélet nélkül. Aba megvakítással sújtotta Péter fő tanácsadójának Budónak (Budának?) fiait az Altaichi évkönyv szerint.

2. A ménfői csatában lévő két hadseregről nincsenek számszerű adataink, ez a 17 légió talán arra utalhat, hogy Aba király serege 17 vármegye katonaságából állhatott.

A levelet kiadta:

Strehlke, E., Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen, 20 (1859) 198 s. kk. 

Gombos: Catagos Fontium Historiae Hungaricae Tom. I. 866.

Oldal: A ménfői csata forrásai 2010.VI.30
Horváth Gábor honlapja - © 2008 - 2024 - hagi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat