Horváth Gábor honlapja

"Ahol háborúban sem hallgatnak a múzsák..."

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

A nomád népek sosem a sikeresen megvívott ostromaikról voltak híresek. Ez igaz az íjfeszítő népekre is. Mindemellett a birodalmat alkotó mongolok, vagy avarok képesek voltak megerősített városokat is elfoglalni, és igazat adunk B. Szabó Jánosnak, aki szerint „[Miután a kínai mesteremberek estek mongol fogságba és eltanulták a kínai típusú hadigépek építését]… nem volt olyan megerődített hely Eurázsiában, amit a mongolok ne tudtak volna elfoglalni, ha azt szükségesnek találják.”[1]

Vajon az avarok is Kínából hozták el a városostromlás technikáját? Egy forrás látszólag új, a Római Birodalomban nem ismert eszközt láttat Thesszaloniki 597-es avar ostroma során:

„A kőhajító gépek négyszögletűek voltak, a szélesebb alapzattól a keskenyebb csúcsok felé elvékonyodóak. Itt, a tornyok tetején helyezkedtek el a két végükön erősen megvasalt zömök hengerek. Eme hengerekre nagy házgerendákhoz hasonló faalkatrészeket szegeztek. Ezek hátul felerősítve a parittyaszerű kőtartókat hordozták, elől pedig azokat az erős köteleket, amelyekkel lehúzva és megfeszítve a levegőbe kirepítették a sivítva elszálló köveket. Ezek a kővetők sűrűn egymás után emeltek fel és lőttek ki olyan nagy köveket, hogy azok becsapódását sem a föld nem képes elviselni, sem emberalkotta építmény. A négyszögletes kőhajító gépek három oldala volt csak deszkával bekerítve, hogy a bennük tartózkodó kötélmegfeszítőket a falakról ne sebesíthessék meg nyilakkal. Egy e szerkezet közül gyújtónyilvesszőtől találva deszkakerítésével egyetemben szénné égett, mire a többit magukkal vonszolva visszahúzódtak a támadók. Majd a kőhajító gépeiket deszkaborítással együtt a már leírt módon frissen nyúzott bőrökkel takarták s így hozták utóbb vissza azokat, hogy még közelebb állítsák a városfalhoz. Valóságos hegyeket és sziklaszirteket lőttek ki ránk. Mertmi másnak nevezhetné valaki azokat az óriási köveket?”[2]

A Szent Demeter csodáit a 610-es években megíró János érsek a korban szokatlan részletességgel írja le az avarok által épített hadigépeket. Ez a részletesség valószínűleg amiatt is lehet, hogy az alkotó maga nem volt katona, így nem tudta egyetlen szóval megfogalmazni a kőhajító „típusát”. Az eredeti görög szövegben a kőhajító helyén a petroboloi szó áll, ami szó szerint is „követ dobó”-t jelent. A leírás alapján ugyan egy különleges onager is elképzelhető, de a modern kutatók ezeket a gépeket mégis általában az első trebuchet-nak tartják.

Ugyanakkor ez a meghatározás megtévesztő, hiszen az ilyen típusú kőhajítókat csak a XII. századtól nevezik ezen a franciából származó néven, Magyarországon például sosem így hívták őket. Az első trebuchet-kat a kínaiak készítették még a Kr.e. IV. században,[3] és akárcsak az itt leírt szerkezet, kézi erővel, ellensúly nélkül hajították vele a köveket. Adta magát az ötlet, hogy a türkök elől nyugatra húzódó avarok ezt a kínai ostromtechnikát hozták magukkal a Balkánra.

Ezek az ember által kötelekkel működtetett kővetők nem voltak túl hatékonyak. Igaz jelentős nagyságú (57-63 kg) köveket vetettek vele, ám mindössze 75 méter távolságra. Azt, hogy az avarok ilyen gépet használtak Thesszalonikinél a is megerősíti, hogy a leírás szerint a petroboloi a nyilak lőtávolságán belül működött, ezért kellett védeni a személyzetét és ezért sikerült egyet felgyújtani a görögöknek.

A XII. századtól megjelenő „igazi” – azaz ellensúlyos - trebuchet-k esetén erre remény sem lehetett, hiszen a Warwick-i kastélynál megépített modern replika képes 36 kilogrammos lövedékét 300 méternél is messzebbre hajítani, ami már bőven a nyilak hatáskörén kívül van, ráadásul a régi leírások szerint ennél voltak erősebb gépek is.

Látszólag tehát összeáll a kép, hiszen korábbi leírása a trebuchet-elvén működő hadigépnek nincs a Mediterrán térségben, így köthetnénk ennek elterjesztését az avarokhoz.

Azonban van némi probléma ezzel. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a fél világot villámgyorsan átszelő[4] avarok nem hurcoltak magukkal hadigépeket a Kárpát-medencéig. Azt sem szabad elfeledni, hogy a türkök, akik elfoglalják az avarok helyét, szintén nem elsősorban ostromművészetükről híresek. A türk kagánok felirataiban nyoma sincs Kínától ellesett hadigépeknek, bár Tonjukuk kormányzó VIII. század eleji felirata szerint egy alkalommal a türk seregek egymás után 23 várost vett be ostrommal [5]. Minden bizonnyal a keleti császárok igencsak óvakodtak attól, hogy a hadmérnökeik az ellenség kezére jussanak. Azonban ez nem kizárható. Ugyanakkor van egy forrás, amelyik kifejezetten azt írja, hogy az avarok képtelenek voltak városokat bevenni, amíg ez nem történt:

„Ekkor Buszasz [egy avar kézre kerül bizánci katona] megtanította az avarokat egyféle ostromgépezetet ácsolni, mert egészen addig járatlanok voltak ilyenszerű eszközök előállításában, és készített egy kőhajító városvívó szerkezetet. Nem sokkal később az őrhely [Appiareia] romba dőlve elesett…”[6]

Az eset az 587-es avar hadjárat során esett meg, amelynél a kagán harcosai egészen Bizánc elővárosaiig jutottak.[7] Bár elsőre talán hihetetlen, hogy egyetlen katona átállása teszi képessé az avarokat a városok elfoglalására, de ha jobban belegondolunk egyáltalán nem lehetetlen. Az avarok kiváló szervezők voltak, melyet jól leír, hogy miként vertek csoportokba szervezett „munkásbrigádok” segítségével hidat Sirmium blokádjakor.[8]

Könnyen elképzelhető, hogy néhány görög mesterember saját sorsán könnyítve fogságba esés után felajánlotta szolgálatait a kagánnak. Hogy az avarok pedig gyorsan elsajátítottak dolgokat, jelzi, hogy Dalmáciai hadjáratuk során - 595 körül – már könnyen beveszik Bonkeisz városát és lerombolnak 40 őrhelyet a térségben.[9]

Ha a forrásokat nézzük, akkor tehát a bizánci ostromtechnika átvétele igazolható, ráadásul a logika is ezt diktálja, hiszen a Kínával határos területeket eddigre már legalább 40 éve elhagyták az avarok, miközben nem mutattak fel az első hadjárataik során komoly ostromképességeket. Egyébként talán az is elárul valamit, hogy a leírás szerint az avarok bevetette kőhajítók nagy számuk ellenére (50 kőhajítóról tudósít a forrás) nem okoztak nagy károkat, azaz nem lehetett túl nagy tapasztalatuk azok használatásban. A leírás szerint a kövek többsége vagy a fal előtt, vagy a falon túl csapódott a földbe, magában a védműben kevés kárt okozva.

Chevedden megvizsgálta ugyanezen források eredeti szövegét, és arra a megállapításra jutott, hogy minden bizonnyal azonos típusú gép lehetett az Appriareia ostromakor a római katona által készített eszköz és a Thesszaloniki ostromakor alkalmazott kővető.[10] Érdemes végignézni a Thesszaloniki ostroma során bevetett egyéb avar ostromeszközöket is: teknőcpáncélok (ezek azonosak a Caesar által oly gyakran emlegetett „szőlőlugasokkal”, melyeknek fedezete alatt dolgozhattak az ostromlók), vas faltörő kosok, ostromtornyok, vízbe áztatott bőrökkel fedett hadigépek. Mind-mind tradicionális római ostromeszköz, amiket évszázadok óta használtak a térségben.

Peter Purton mindenesetre a középkori ostromtechnikákról írt könyvében nem zárja ki, hogy Kínából avar közvetítéssel érkezett a trebuchet.[11] A kínai eredet biztosnak látszik, ám valószínűbbnek tartom, hogy nem egy nomád néppel érkezett a Mediterráneumba, hanem a nyugati Türk kaganátus kínai elfoglalását követően a 650-es évektől talán már muszlim közvetítéssel.

Összefoglalva: Ha nem is zárhatjuk ki, hogy az avarok hoztak magukkal távol-keleti ostromtechnikákat vándorlásuk során nyugatra, valószínűbb, hogy ugyanaz a helyzet, mint a mongolok esetén, és ahogy azok Kínától, úgy az avarok a bizánciaktól tanulták el az ostromlás művészetét. Az eszköz, amelyet bevetettek Thesszalonikinél, nem kizárt, hogy egyfajta izomerővel működtetett trebuchet volt, ám még az is elképzelhető, hogy egy régi hagyományos onagerrel állunk szemben.

Felhasznált irodalom

B. Szabó János: Tatárjárás. 2. kiad. Bp., 2010.

Chevedden, Paul E.: The Invention of Counterweight Trebuchet. In.: Dumbarton Oaks Papers, 54. p. 71-116

A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp., 1986.

Purton, Peter: A History of the early medieval Siege c. 450-1220. Woodbridge, 2009.

Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai I. Szeged, 1992.

Theophülaktosz Szimokattész: Világtörténelem. Ford.: Olajos Teréz. Bp., 2012.