Horváth Gábor honlapja

"Ahol háborúban sem hallgatnak a múzsák..."

Egy kis ízelítő 2004-es szakdolgozatomból, amely egyébként az írás végén pdf-formátumban letölthető!

 

 

hannibal_coin.jpg

 

 

                   

Készítette:

Horváth Gábor                                            

könyvtár-történelem

 

 

 

Szombathely

2004

 

 

„Vad természetű, kapzsi, csalárd volt ő, szava álnok;

nagy ravasz ész, de igazságosságról le-letérő.

Vasban az isteneket sem félte e szertelenül bősz;

büszkén mondta: a békét megveti, sőt, szive hajtja,

embervért szomjúhozik ontani, s élete ormán

Aegatesért bosszút áll: ősei békekötését

- szégyenüket! - belefojtja Sicilia menti vizekbe!

Célját Juno tűzi ki, szívét dicsvággyal megigézte.

Éjjeli révületében már Capitoliumunkra

lép vagy az alpoki ormokon át jön gyors haladással.

Sokszor rémüldöztek a szolgák is küszöbénél:

rengett álmai zűrzavaros zsivajára a csöndnek

mélye; gyakorta figyelték: fetreng bő verítékben,

majdani harcot vív s képzelt viadalra vezényel.”

                                                                   (Silius Italicus: Punica)

 



Majtényi Zoltán fordításában közöl két kisebb részt a műből:

Római költők antológiája. Bp.: Európa, 1963. p. 349-350

 

 

Mottóm igazából nem is jeligének szántam, szinte szerves része szakdolgozatomnak. Elvégre Silius Italicus Punica című költeménye egyben forrás is számomra. A „háború fúriája” kifejezést sem én aggattam a balszerencsés karthágói hadvezérre és államférfira, hanem Titus Livius. Ellentáborhoz tartozó író volt – mint minden ránk maradt erről szóló leírás -, de van valami hátborzongató igazság ebben a titulusban. Régóta foglalkozom hadtörténettel, már tizenévesen megragadott a tévében látott csatajelenetek hősiessége, misztikuma. Azóta persze ráébredtem, a háború közel sem olyan fenséges dolog, mint amilyennek távolból, ráadásul megszépítve látható, mégis ez talán csak fokozta kíváncsiságomat. Kedvenc történelmi korszakom (még egy reménybeli történelemtanárnak is lehet – sőt kell, hogy legyen - ilyen) az ókor, annak is klasszikusnak nevezett időszaka. Gyorsan adta magát, hogy összekapcsolva a kettőt, kiadhatja a diplomamunkám anyagát. Még elsős főiskolásként szemináriumon Hannibalt kértem referálásom anyagaként, nem véletlenül. Azóta is ez a kedvencem a hadtörténet számos véres eseménye közül. Az ókor legnagyobb háborúját, sőt háborúsorozatát két városállam és egyben birodalom vívta meg: Karthágó és Róma. Ezen élethalálharc csúcspontját egy személyhez lehet kötni, Hannibalhoz. Manapság ha a fiatalok zömének feltesszük a kérdést: „kicsoda Hannibál?”, akkor alighanem a filmvilágból merített ismeretek alapján eszükbe jut Anthony Hopkins, bárányostól, vörös sárkányostól. Még az internetes keresők is az ő arcképét „köpik” ki, ha rákérdezünk. A bárányok hallgatnak remek film de munkánk mégsem ezzel a névrokonnal foglalkozik (bár, ha belegondolunk a rómaiak által szinte emberevőként elképzelt pun nevét nem puszta véletlenből húzhatták elő Hollywoodban…). Hannibal Barkast szakdolgozati téma gyanánt feldolgozni, talán értelmetlennek tűnhet, hiszen az ember azt is gondolhatja, lerágott csontot veszek a számba, mi újat lehet még írni egy 2200 éves háborúról, személyről. Írtak róla elegen itthon és idegenben egyaránt. A legtöbb kérdéskörrel a hadvezérrel kapcsolatban nem is áll szándékomban foglalkozni. Elég papírt használtak már fel a cannaei-csata elemzéséhez, az Alpokon való zseniális –ezt a szót alighanem fogom még használni Hannibalra- átkelésre. Újat nem tudok mondani ezekről, hát meg sem kísérlem. Jobban belegondolva újdonságot nem is fogok leírni. Nincsenek régészeti leleteim Karthágóból, sem udvarban fellelt papirusztekercsem, mely kiadatlan volna és az időgépet sem sikerült feltalálnom. Talán diplomamunkánál furcsa, hogy ezt mondom, de nem adok hozzá semmit a témához, ami eddig ne lett volna meg. Aki ezt olvasva arra gondol: „szerzőnknek” nem áll szándékában lediplomázni, mégis téved. Csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy amit Hahn István, Kertész István, Máté György, netán Warmington és Warry leírt, az sem újdonság. Mindent forrásokból vettek (lehet az auktor vagy egy kődarab). Én is ezt teszem. Megpróbálok olyan kérdéseket keresni és megválaszolni (források alapján), melyek nem kaptak prioritást ezidáig. Szakdolgozatom ezért kissé idegenül hathat majd, de igyekeztem egyes – talán egymástól kissé távol álló – gondolatokat egységes ívbe fogni. Talán nem egészen sikertelenül.

 

 

Karthágó, a gyönyörű afrikai város (1-3.kép) a Kr. e. III. századig sok veszélyt élt már túl. Előbb Kambüszész fenyegette,majd Athén, később Alexandrosz, végül Pürrhosz is. Mindet túlélte, sőt virágzott. Alexandria mellett Afrika legnépesebb, leggazdagabb kereskedelmi fellegvára volt, ahol a hellenisztikus világ kozmopolitáinak ezrei fordultak meg nap mint nap. A görgög világ egyre jobban elfogadta a sémi eredetű nép városállamát, sokan úgy vélték, hogy Karthágót nem szabad besorolni a többi barbárállam közé. Azonban gyülekeztek már felhők is a tűző afrikai nap előtt. Új csillag volt születőben, Róma. Szövetségesek voltak hajdanán éppen Pürrhosz ellen, de ennek vége lett Kr.e. 264-ben, mikor megkezdődött a több mint 100 évig tartó vetélkedés a két város között. Az első felvonást, amely igencsak hosszú ideig tartott, Róma nyerte meg. A hihetetlenül fordulatos hol kisebb, hol nagyobb vehemenciával zajló küzdelem szárazon és vízen 24 évig tartott. Az ókor világháborúja volt ez, de még inkább a visszavágó. A második pun háború már nem tartott 24 esztendeig, „csak” 17-ig. Egész generáció nőtt fel mindkét viadal alatt! Most azonban még csak az első háború zajlott le és van esély a revansra. Kr.e. 226-ban a karthágóiak ibériai fővezére egyezményt köt Rómával: nem kel át az Iberos folyón, veszélyeztetve ezzel szövetségesének Massiliának érdekeit. Róma és Karthágó közt – elvileg – szent a béke. Már az első háborút is Róma kezdte és a másodikat is ők provokálták ki, ha a harci cselekmények előtt közel 20 évvel is. Először a Mamertinusok rablóbandáit mentik meg, Kr.e. 264-ben, átkelve ezzel a karthágói érdekszférának tekintett Szicíliába, most meg elvesznek olyan tartományokat Baál városától, amelyeknek átadását az eredeti békeszerződés nem köti ki. A biztonság kedvéért, kihasználva ellenfele pillanatnyi gyengeségét, újabb sarcot ró ki rá. Nem meglepő, ha akad ember a punok közt, akit hevít a bosszúvágy. Ő Hamilkar Barkas. Ettől kezdve mindig akad, aki a háborús párt élére álljon: Hamilkar, Hasdrubal, majd Hannibal.

  Milyen a világ képe ekkor? A nagyhatalmak közé sorolandó még három hellenisztikus állam. Az Antigonida birodalom vezetője V. Philipposz lesz, az egyetlen diadokhosz király, aki észreveszi a római veszély komolyságát. A Szeleukida birodalom éppen az X+1. Háborúját vezeti a Ptolemaida Egyiptom ellen, melyben mindkét fél kimerül, hogy minél könnyebben Római zsákmány lehessen majd. Csak Karthágó állíthatja meg a görög szemmel barbár katonaállamot, amely majd elpusztít történelmi városokat, kirabolja a fél világot, majd feloldódik ugyanabban a hellenisztikus légkörben, mint amiben Karthágó.

 

 

Hannibal életrajzát sokan és sokszor megírták és nem áll szándékunkban megismételni ezeket, mégis kell hogy szót ejtsünk röviden Hannibal származásáról és katonaéveinek kezdetéről. Hannibal Barkas valószínűleg i.e. 247-246-ban (Az időpontok 248 és 241 közt szóródnak) látta meg a napvilágot, egy ekkor még nem túl befolyásos, de feltörekvő családban, Hamilkar fiaként. A háború már csaknem két évtizede folyt a két köztársaság között, hol nagyobb, hol kisebb intenzitással, de döntés nem akart születni. Ekkor Karthágó a vereség szélére sodorta az elmúlt időszakban szinte csak győzelmet ízlelő, hatalmát egész Itáliára kiterjesztő Rómát. Az Afrikában i.e. 255-ben partra tett római sereg gyakorlatilag teljesen megsemmisült , a flottájuk legyőzték hol a karthágói hajóhad (4-6 kép), hol a viharok. A szárazföldi támadások elhaltak a Szikeliában (a karthágóiak szemszögéből nézett dolgokat igyekszem többnyire görög néven említeni, ha már hellenisztikus államnak tekintjük, hadászatilag ez jogos mindenképpen! Bár a város latin neve annyira elterjedt, hogy nem írjuk Karkhédonnak) kiépített sündisznóállásokon. Úgy látszott Rómát jobban megviselte a küzdelem. Ekkor Karthágó nagyobb diplomáciai érzékkel és katonai nyomással bizonyára kedvező békét eszközölhetett volna ki, de a kedvezőképesség átvétele helyett a későbbi nagy Barkida-ellenfél Hanno - feltehetően a földbirtokos arisztokrácia akaratára- inkább egy katonai expedíciót indítottak afrikai birtokaik szélesítésére. Az i.e. 247-ben elkészített római lakosság-összeírás szerint húsz év alatt ötvenezerrel (!), azaz 17 százalékkal csökkent a polgárok létszáma.Más kérdés, hogy ez nagyjából megegyezett Karthágó városának egész lakosságával.Hamilkar Barkas szintén ebben az évben vette át a szikeliai pun haderő főparancsnokságát, akiről hamarosan kiderült, hogy a karthágóiak legtehetségesebb vezetője. Noha az ő karrierje töretlenül folyt, a háborúban ismét, már sokadszor fordulat állt be. Róma hagyományos vasakarata, végsőkig tartó elszántsága győzelmet hozott. Rendkívül súlyos békefeltételeket szabott a legyőzött Karthágóra: „A karthágóiaknak egész Szicíliát el kell hagyniuk. Semmiféle háborút nem indíthatnak Hierón ellen, és nem támadhatnak rá fegyveres erővel sem Szürakuszaira, sem Szürakuszai szövetségeseire. A karthágóiak kötelesek valamennyi hadifoglyot váltságdíj nélkül visszaadni a rómaiaknak. A karthágóiak kötelesek a rómaiaknak húsz év leforgása alatt kétezeregyszáz euboiai talantont kitevő kártérítést fizetni.”. A rómaiakat azonban elkapta a mohóság. A pénzösszeget megemelték még ezer talantonnal, majd a zsoldosháborúban legyengült, élethalálharcot folytató köztársaságtól elvették a mai Korzika és Szardínia szigetét is. Ezenkívül mivel Karthágó mozgósítani kezdett a fellázadt szárd zsoldosok ellen, újabb 1200 talentumot sajtolt ki. Méghogy Punica fides! Tacitus szerint: „…ahol az ököl uralkodik, ott a mértéktartás és a jogszerűség nem az erősebb erénye.” Mohóságukért, amely egyenesen vezetett mind Hispánia karthágói expanziójához, mind a II. pun háborúhoz, később kegyetlenül megfizettek. Róma elkövette azt a hibát, hogy a pillanatnyilag legyengült, de az agóniából hamar újjáéledő és még mindig erős Karthágói birodalommal úgy bánt mintha csak egyik itáliai ellenfele lett volna. Elképzelhető micsoda revansvágyat válthatott ki ez. Gazdasági okokból a visszavágás egyelőre nem volt lehetséges. Hamilkar, akit sikerei (Róma valamint a Matho-Spendios vezette zsoldosok ellen) valamint ez a valószínűsíthető Róma-ellenesség egyszerre az állam egyik meghatározó alakja lett. Ő vezette a hispániai expedíciót, melynek elsőszámú célja a Rómának kifizetendő jóvátételt biztosító ezüstbányák elfoglalása volt. Mellesleg ezek nélkül nem lehetett volna rendbe tenni a megrendült gazdaságot. Mivel Rómát ebben az időben elsősorban az Illíria és az itáliai gallok ellen viselt háborúk kötötték le, ráadásul a Gades környékén feltárt bányák hozamának egy része a római államkincstárba került, nem zavarta ez a terjeszkedés. Hamilkar legidősebb fiával, Hanniballal indult a hadjáratra Hispánia meghódításáért. Titus Livius írja: „Arról is tud a hagyomány, hogy Hamilcar, mikor az africai háború befejezése után Hispániába készült átszállítani seregét, és áldozatot mutatott be, a mintegy kilenc éves Hannibalt, aki gyermeki módon hízelegve kérte apját, hogy vigye magával, odavezette az oltárhoz, megérintette vele az áldozatot, és szent esküvel kötelezte, hogy mihelyt teheti, ellensége lesz a római népnek.”. Talán valóban apja „befolyására” lett Róma legnagyobb ellensége. Mindenesetre bár nem tudjuk mennyi az igazság Hannibal esküjéből, de ismerve életútját, valamint a karthágói vallás fanatizmusát, nem lehet csupán a fantázia szüleményének tekinteni. Ibéria remek iskolának bizonyult, hisz előbb apja mellett tanulhatta a hadviselés művészetét, majd az utódjának kinevezett sógorától a „tiszteletbeli Barkida”, Hasdrubaltól tanulhatott bele a politika, diplomácia útvesztőiben mélyedhetett el. Jó tanulónak mutatkozott, nem csak apja harcászatát figyelte meg, hanem mint a Háborúban kiderült az ibér ellenállók modernül partizánháborúnak is nevezhető módszereit is átvette. A cselvetés, gyorsaság, időzítés, összhang mind-mind nagy szerepet játszott csatáiban. Apja halála után egy ideig nem hadak élén vitézkedett, Hasdrubal némileg háttérbe szorította, de nincs nyoma annak, hogy nem őt szemelte volna ki utódjának, Igaz halála miatt erre nem is gondolhatott.  Hogy az utódlás hogyan ment a barkidák uralta Ibériában? Hasdrubal, Hannibal sógora Hamilkartól, mint a hajóhad parancsnoka vette át a hadsereg vezére címet, Hannibal is vezetői funkciót töltött be a hadseregben (lovassági parancsnok, Hasdrubal helyettese) annak meggyilkolásakor. Élete nagy részét Ibériában töltötte, ott volt apja hadjáratai során, ami bizonyítja Hamilkar eleve katonai pályára szánta, tudva a karthágói politika színterén a hadsereg parancsnoka a legfőbb méltóság. És nem csak gyakorlati síkon lett a háború mestere, apja gondoskodott másról is.



Livius: XXI. 10. Szerinte Hannó, a „Nagy” Hanno (görögül Hannón) mondta e szavakat: „…gyűlölöm és utálom ezt az ifjút is, a háború fúriáját…”.

Lásd a mottóként idézett Silius Italicus verssorokat, vagy: Polübiosz: IX. 22-26, Livius: XXI. 4. Különösen Polübiosz: IX. 24, mikor tényleg emberevésről van szó, melyet Hannibal: „merésznek és hasznosnak de megvalósíthatatlannak tart”!

Iustinus: Világkrónika. XIX. 1. és Hérodotosz: A görög-perzsa háború. III. 17-19.

Thuküdidész: A Peloponnészoszi háború. VI. 15, 90.

Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története. IV.2.10-11, IV.3.19 Alexandrosz Türosz ostromakor neheztelt meg az afrikai városállamra, mert az segítette volna az ostromlottakat, ha éppen nem háborúzik Szürakuszaival. Később hadat is üzent nekik és tervezett egy nagy nyugati hadjáratot Karthágó ellen.

Eratoszthenész vallotta ezt például, mivel csodálatosan szervezték meg államukat. (Strabón: Geógraphika. I.4.9.), de akár ide sorolhatjuk Arisztotelészt is, aki Politika című írásában szintén többnyire dícséri a „karkhédoni” alkotmányt.

Hoffmann, Wilhelm: Hannibal. Bp.: Gondolat, 1971. vagy: Kertész István: Hannibal. In: Ókori hősök, ókori csaták. (2. Kiad.) Bp.: Tankönyvkiadó, 1999

Az ekkori helyzetről részletesen még:

   Warmington, B.H.: Karthágó. Budapest: Gondolat, 1967. p.177-178.

U.o..

Polübiosz leírása szerint Róma a Kr. E. 225-ben kitörő gall háború idején több, mint 325 ezer fegyverest tudott kiállítani: II. 24. Összegzi: Hahn István táblázata jogi helyzet alapján In: Polübiosz történeti könyvei. II. könyv 29. jegyzet. p.143 Alföldy Gézánál a következő adatsort találjuk Livius alapján: Kr.e. 276-ban: 271224 fő, Kr.e. 265-ben 292234 fő, Kr.e. 247-ben 241712 fő. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Bp.: Osiris, 2000. p. 42. Míg Karthágó lakosságát Warmington a Kr.e.III század elején 400, a II. század közepén 200 ezernek adja meg: Warmington: i.m. p. 134

Polübiosz: I. 62.

Tacitus: Germania. 36.

Livius: A római nép története a város alapításától…. XXI. 1. Ezt az esküt többen is megemlítik: Nepos, Cornelius: Hannibal. 2., Polübiosz: III. 11.

Polübiosz: II. 1.

Nepos: Hannibal. 3.

 

 

Az egész szakdolgozat letölthető innen: pdf

Letöltés nélkül fejezetekre bontva olvasható itt:

http://www.romaikor.hu/a_romaiak_tortenete/hannibal___a_haboru_furiaja## 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 57
Heti: 311
Havi: 2 054
Össz.: 168 037

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Hannibal a háború fúriája - szakdolgozat
Horváth Gábor honlapja - © 2008 - 2017 - hagi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: hagi.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »