Emberek és levelek Buda 1686-os ostrománál:

Néha az ember elképesztő dolgokat művel, nálánál aljasabb lény aligha létezhet az Univerzumban, ugyanakkor olyan nemes dolgokra képes, amelyeket néha nehéz megmagyarázni. Éppen a honlapomra remélhetőleg hamarosan felkerülő 1687-es Eszéki ütközetről gyűjtöttem anyagot, mikor egy Buda visszafoglalásáról szóló leveleskönyv került kezembe, ahol korabeli levelekből alkothat az ember fogalmat 1686-ról, az akkori emberekről és állapotokról. Két nagyszerű ember leveleit citálnám most ide (plusz egy bónusz francia szerelmeslevelet), hogy elolvasva elképedjünk nagyszerűségükön. Az egyik Lotharingiai Károly a Buda várát ostromló erők császári főparancsnoka, gáláns, nagyvonalú ember, ugyanakkor keménykezű hadvezér, a másik „Abdi” Abdurrahman buda utolsó, rendíthetetlen török[1] parancsnoka, aki hűséggel védte a várat akkor is, mikor már annak megtartása kilátástalan volt. Olvasva leveleiket elgondolkodhatunk azon, hogy ma hányan lennének közöttünk olyanok, akik képesek lennének hasonló áldozatokat hozni hazájukért!?

1. Lotharingiai Károly Abdurrahmannak, 1686. július 23.

 

Abdu Rahman pasa, ez időtt Budán parancsnokló pasa és vár összes többi parancsnoka! Tudjátok meg, hogy miután a leghatalmasabb, leglegyőzhetetlenebb római császárnak[2], a mi legkegyelmesebb urunknak győzedelmes hadseregével e vár alá jöttünk, megszálltuk, és erővel akkora, olyan rést ütöttünk, hogy mihamarabb meg akarjuk rohanni a várat. Ha mármost átadjátok a várat, az egész sereggel és a lakosok minden javaival együtt biztos elvonulásotok lesz, és megőriztettek. Ellenkező esetben, ha a várat fegyveres kézzel kell meggyőznünk, egyetlen embert sem fogunk kímélni, bármilyen rendű vagy korú legyen is, hanem mindenkit levágunk.

2. Válasz: Abdurrahman Lotharingiai Károlynak, 1686. július 23.

 

A német császár és római uralkodó főparancsnoka ez időtt, Lotharingiai és Baari herceg!

Ezennel tudatjuk, hogy leveleteket megkaptuk, és a tartalma alapján tudomásul vettük, miszerint e vár megszállásának szándékával és elhatározásával jöttetek ide országotokból. Ezért mi az isteni kegyelem oltalmába menekülünk, hogy segítsen éjt nappallá téve dolgoznunk, Nektek ellenállnunk, és ezt a várat az igazhitű muzulmánoknak megtartjuk. Ennélfogva eszünkbe sem jut átadni a várat. Azt is jelentettétek, hogy rohamot akartok intézni. Az elsőt és másodikat már végrehajtottátok, és ha még egyszer rohamot kísérelnétek meg, azt kérjük a Magasságostól, és azt reméljük, követe és mélységesen tisztelt prófétája, Mohamed dicsőségére, hatalmával és erejével büntessen meg beképzeltségetekért. A gőgös ellensége és büntetése az Isten.

3. Válasz egy újabb levélre: Abdurrahman Lotharingiai Károlynak, 1686. július 23.

 

Megkaptuk leveleteket, és tudomásul vettük belőle, hogy ismételten a vár megadását kívánjátok. Ez a Mindenható Isten kezében van, és nem a miénkben. Kegyelmesen tudomásunkra hoztátok, hogy milyen feltétel mellett nem kívánjátok emberi vér kiontását. Ezek szerint talán jobb volna, ha azon igyekeznétek, hogy a két felség között szétáradt békétlenség, széthúzás és háborús tűz, még ha Buda nem volna is, egy másik ügy üdvös tárgyalás mellett egy másik vár árán megszűnnék[3]. És ezen kívül Isten szolgái, vagyis az alattvalók békességes állapotba helyeztetnének. Míg ilyen fölöttébb fontos ügyben vagytok érdekeltek, üdvös, jó nevet szerezhetnétek, ha azon igyekeznétek, hogy mindkét fél között közvetítő értelmes személy útján üdvös tárgyalás kezdődnék, hogy az alattvalók a teljes pusztulástól és ezektől a dolgoktól megszabaduljanak. A magunk részéről minden szorgalmatossággal egy ilyen jó, hathatós cél elérésén fogunk fáradozni. Adja a Legmagasságosabb, hogy Isten szolgáitól ez a háborús tűz elforduljon.

 

Jól tetten érhető, hogy a már több hónapi ostromot hősiesen álló török pasa milyen tiszteletet vívott ki magának még a keresztények között is Lotharingiai Károly következő megadásra felszólító leveléből. Ebben az időben még tisztelték egymást az ellenfelek, feltéve, hogy volt mit tisztelni a másikban, ellentétben a jelennel. Ma az amerikaiak azokat az irakiakat, afgánokat, akik teszem azt saját életüket sem kímélve harcolnak a megszállóik ellen, egyszerűen leterroristázzák és még az emberek sorából is kiveszik őket, mondván hallatlan, milyen módszerekkel harcolnak. Na ja, ha adnának nekik F-18-as vadászbombázókat, vagy Tomahawk cirkálórakétákat, akkor nyilván azok sem öngyilkos merényletekkel küzdenének… És nekik még csak a bátrakat megillető tisztelet sem lehet az osztályrészük.  Bezzeg a hollywood-i filmekben, ha egy amerikai nekivezeto a hajóját/repülőjét egy ellenségnek, az hősies tettnek minősül... A XVII. Század vége még más korszak volt, igazságosabb, bár nem kevésbé véres.

4. Lotharingiai Károly újabb levele Abdurrahmanhoz,

1686. augusztus 23.

 

Ön, akinek várvédelemben annyi tapasztalata van, mindenkinél jobban ismerheti a közelgő veszélyt; tudhatja, hogy ez a vár, amelyet eddig vitézül megtartott, elkerülhetetlenül a kezünkre esik. Az aknák az általános támadáshoz elkészültek, három órán belül megbánja, ha nem él a megadás ezennel felajánlott lehetőségével. Meg vagyok róla győződve, hogy önként nem akarta, de a veszedelem láttán él a részemről felajánlott lehetőséggel. Szívesen tettem meg egy bátor és vitéz férfi kedvéért. Kíméljen meg attól, hogy sajnálnom kelljen a visszautasítására elkerülhetetlenül következő szerencsétlenség miatt.

 

5. Válasz: Abdurrahman Lothaingiai Károlynak,

1686. augusztus 24.

 

Senki nem ad meg ilyen nagy fontosságú várat olyan állapotban, amilyenben ez az általam védett van[4], és míg az én karomhoz hasonló karral bír; ennek súlya nem lehet Ön előtt ismeretlen. Nem adja meg ennyi mindenféle munícióval. Rosszal felelnék meg az én császárom[5] bizalmának. Önt nagyon megszégyenítené az a vállalkozás, amivel fenyeget, mert ha az akna beválna, képes volnék a falak hézagait sziklánál szilárdabb férfiakkal pótolni. Soha nem sziklában, hanem az embereimben bíztam. Nincs olyan sánc, amit nem lehetne ledönteni, de végtelen azok bátorsága, akik a falréseket védelmezik. Bizonyos vagyok benne, hogy Ofen[6] ennek most éppen olyan példáját adja, mint két esztendővel ezelőtt[7]. Az események meg fogják mutatni, hogy megsértett az elhamarkodott felszólítással. Sokkal indokoltabb volna a saját embereit védeni meg az őket fenyegető veszélytől, semhogy minket félemlít meg olyan következményekkel, amiknek eddig semmi jele nem volt.

6. Lotharingiai Károly levele Abdurrahmanhoz,

1686. augusztus 30.[8]

 

Mit gondol, mi történhet ilyen nyilvánvaló veszedelem idején egy minden oldalról megnyitott várossal? Okom van azt gondolni, hogy Ön elhatározta, mindent feláldoz. Ha így van, megbánom korábban Önnek küldött felszólításomat a megadásra, és úgy kellene kezelnem, mint valami kétségbeesettet[9]. Gondolkodjék, nehogy a válasza ellentmondjon a város kétségbeejtő helyzetének. A továbbiakban semmilyen tekintettel nem lehetnék Önre, mivel a válasza katonáim, sőt mondhatnám, a város lakóinak életét rövidíti meg. Ők egyébként a császár alattvalói lesznek, amint Ön képtelen tovább védeni őket. Hagyjon föl ezzel a méltatlan védekezéssel, amit csak a kétségbeesés hajt, és az a szándék, hogy az Ön pusztulása annyi embert temessen el magával, amennyit csak lehet.

7. Abdurrahman válasza a császári fővezérnek,

1686. augusztus 31.

 

Levele láttán néhány percre azt gondoltam, hogy eddig áltattam magam a váram állapotát illetően.[10] Elgondolkoztatott, csak ezért kértem Öntől fegyverszünetet. Miután azonban számba vettem a raktárakat, megszemléltem a sáncokat, és megkérdeztem a helyőrség, valamint a város lakóinak véleményét, továbbá végiggondoltam mindent az ostrom kezdete óta, főként a legutóbbi támadást[11], amiben Ön olyan sok embert veszített, rájöttem, hogy a csapatainak már nincs kedvük visszatérni a mészárlás színhelyére, és csak azért halogatja az új támadást, mert már nem ura a helyzetnek. És végül is jobban retteg, mint mi. Így értelmezem felszólítása lekötelező gondoskodását. Használhatnék hasonló hangot, de a nagy szavak semmire sem jók. A csatán fogunk mindent megbeszélni.

Valóban így történt, két nappal később ez a nagyszerű legalább 70, de talán már 80 éves katona karddal a kezében esett el a betörő császáriakkal vívott reménytelen harcban. A halálának helyét jelölő emlékkövön a várban ma ez olvasható: „Hős ellenfél volt, békesség vele.”

Bónuszként egy szerelmeslevél a Buda alatti táborból, csak mert azt hiszik, hogy a romantika a XIX. Század találmánya. A történet szerint a gazdag családból származó fiúnak apja feltételként szabta meg, hogy csak akkor veheti el feleségül az imádott hölgyet, amikor Buda ismét keresztény kézre kerül, így a hősszerelmes Párizsból a Buda alatti táborba indul:

+ 1. Ismeretlen francia önkéntes levele szerelmének.

Párizs, 1686. június 24.

 

  Kisasszony!

  Micsoda jóság, hogy megkímélt a szemrehányástól Buda előző ostroma[12] alatt tanúsított megbocsáthatatlan nyugalmamért! Annál türelmesebb volt, minél inkább tekintettem én magamat ezerszer is utolsónak az emberek között, mert megelégedtem futárok híreivel az ottani eseményekről és az ostrom visszaveréséről. Most el kell mennem lemosni bűnömet az ellenség vérével, vagy inkább megharcolni Önért. Mert végül is nem lehetek az Öné, míg Buda nem lesz a császáré. Nyolcvanezer emberre van szükség, ágyúkra, lövedékekre, mozsarakra, ledőlt falakra és lángoló, vérben ázó városra ahhoz, hogy apám akarata megváltozzék. Azok számát fogom gyarapítani, akik erre a nagy feladatra szemlettek ki. Ha a szív és a bátorság aszerint alakul, amilyen érdeke van az embernek egy vállalkozásban, hogy ne röpítene az elszántság. Ki előtt hátrálnék meg? Minő szégyen volna, ha valaki előttem törné át a falat! De nem, ez nem történhet meg, hiszen páratlan jutalom reménye hajt, és tudom, hogy Ön fohászkodik értem, drága Barátnőm. Harcolni fogok ezért a dicsőségért, bármi történjék is. Ne mondhassa senki, hogy más vágott nekem Önhöz utat.

  Nagyon nyomós okok miatt tettem ezt az elhatározást, ami elválaszt a világon leginkább szeretetreméltótól, és arra kényszerít, hogy egyszerű levélben vegyek búcsút. Isten Önnel tehát, drága Barátnőm! De, nagy ég! Milyen búcsú? Milyen hosszú időre szólhat? És milyen szívvel fogadja az, akit imádok? De nem, nem lehetek annyira puhány, hogy éreztessem Önnel a lelkiállapotomat. A toll kihull kezemből.

  Az Ön legszenvedélyesebb és leghódolóbb szerelmese, Kisasszony:             DTC

 

Eredetileg kiadva: Relation du Siége de Bude, 1686. Magyarra fordította: Péter Katalin

A levelek az alábbi gyűjteményes kötetben találhatók:

Magyar levelestár - Buda ostroma, 1686. Vál.: Péter Katalin. Bp.: Szépirodalmi, 1986.

A három fotó helye:

1. Lotharingiai Károly:

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/10/Charles_05_Lorraine_1643_1690_young.jpg

2. Abdurrahman pasa:

http://www.bethlenhagyomanyorseg.hu/index.php?action=menu5&sapdir=2&sapienta=13

3. Abdurrahman emlékköve:

http://m.blog.hu/na/napibudapest/image/babdurahman.jpg

Oldal: Emberek és levelek, Buda 1686 feltöltve: 2010.VIII.20.
Horváth Gábor honlapja - © 2008 - 2024 - hagi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat