Horváth Gábor honlapja

"Ahol háborúban sem hallgatnak a múzsák..."

Most egy bejegyzés fog következni, amely Spárta Kr.e. 272-ben történt ostromát mutatja majd be. Gyerekorom óta rajongok a vörös köpenyes katonaistenekért, akik a történelem talán legragyogóbb és legképzettebb harcosai voltak. Idén még több alkalommal is foglalkozom majd spártai hadieseményekkel, annál is inkább, mivel a legtöbb ember tudása megreked Thermopülainál. Ráadásul azért is érdemes lesz ezzel foglalkozni, hiszen 2014 márciusában itt a 300 című film második epizódja, amely az Artemisszion-hegyfok körüli eseményeket dolgozza fel (és leginkább: át) a perzsa háború korából.

Szeretnék érdekes epizódokat bemutatni a valódi Spártából, mert van olyan érdekes, mint a film, sőt…

 

Spárta ostroma, Kr.e. 272 (május?)[1]

 

Előkészületek, Pürrhosz Spárta ellen vonul

 

Pürrhosz[2] Épeirosz[3] királya Kr.e. 275-ben csalódottan érkezett haza Itáliából, ahol minden reménye elszállt tervezett nyugati birodalmáról, miután alulmaradt Rómával szemben Beneventumnál. A nyughatatlan uralkodónak mindössze 8 ezer gyalogosa és 500 lovasa maradt, hogy a Balkánon próbáljon újra szerencsét.[4] Azonban tehetségének és szerencséjének köszönhetően gyorsan ismét erőre kapott. Riválisának, II. Antigonosznak[5] az uralma Makedóniában még nem volt elég erős, így a rátámadó Pürrhosz Kr.e. 274-ben elfoglalja Makedónia nagy részét és Thesszáliát.[6] Különösen nagy siker volt, hogy Antigoneia mellett, egy hegyszorosban sikerült váratlanul lecsapnia riválisa seregére, amelyet részben megsemmisített, részben a saját oldalára állított. A csatlakozó makedón phalanxharcosok és harci elefántok nagyban megerősítették az épeiroszi hadsereget. Sikere után Pürrhosz bevonult a makedón fővárosba, Aigaiba.

Pürrhosz nem ült sokáig babérjain, úgy döntött, hogy végleg felszámolja Antigonosz uralmát, aki még mindig tartott néhány várost Hellaszban, ezért Kr.e. 272 tavaszán seregével Peloponnészoszi-félsziget felé vonult. Hivatalosan - mint oly sok hódító a történelemben -, természetesen felszabadítani jött, de valójában a saját hatalmát kívánta kiterjeszteni a félszigetre. Két közvetlen célt kívánt elérni: elfoglalni Argoszt és saját embert ültetni Spártába. Elsőként az utóbbi feladathoz fogott, hiszen Argosz megszállása egy hozzá hű Lakedaimónnal már könnyebbnek ígérkezett. Pürrhosz spártai szövetségese egy királyi száműzött volt, Kleónümosz.[7] Kleónümosz II. Kleomenész[8] király sorban második fia volt, ám bátyja és apja halála után nem örökölhette meg a trónt, mivel testvérének fia született, aki Areusz[9] néven uralkodott.[10] Kleónümosz ekkor, Kr.e. 272-ben már idős volt és fiatal feleségét, Khilóniszt odahaza Spártában gyakorlatilag már hozzáadták[11] Areusz fiához, Akrotatoszhoz.[12] Úgyhogy a hatalmi aspirációkon kívül személyes bosszú is motiválta az idős lakónt. A források jelentős része ki is emeli, hogy voltaképpen ő beszélte rá Pürrhoszt a hadjáratra.[13]

Pürrhosz nagy előkészületeket tett, hiszen igen jelentős haderőt gyűjtött össze: 25 ezer gyalogost, 2000 lovast és 24 elefántot.[14] A spártaiak ekkora haderő kiállításában nem is reménykedhettek. Joggal állapítja meg fő forrásunk, Plutarkhosz, hogy ennek a haderőnek a feladata nem csupán Spárta, hanem az egész félsziget elfoglalása kellett legyen. Pürrhosz zavartalanul vonult át Görögországon, sőt Athénnal - amely sosem bírta elviselni a makedón uralmat – szövetséget kötött, más Spártával ellenséges államokhoz pedig követeket küldött. Justinus szerint Athén, az akháj városok[15] és Messzéné kifejezetten várták Pürrhosz érkezését.[16] Ez mondjuk nem csoda, tekintetbe véve Spárta iránti utálatukat.[17] Pürrhosz útja nagyjából rekonstruálható, datálni viszont nem tudjuk. A kutatók nagyjából Kr.e. 272 tavaszára teszik Pürrhosz megindulását,[18] de tulajdonképpen Spárta ostromának hónapját sem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy Pürrhosz átvonult Thesszálián, a híres Thermopülai-szoroson, majd a Korinthoszi-földszoroson át benyomult a Peloponnészoszi-félszigetre. Magát Korinthoszt nem érintette, mert annak fellegvárát, az Akrokorinthoszt még Antigonosz csapatai tartották és nem akart időt pazarolni ennek a nagyon erős erődnek az ostromával. Így valószínűleg egyenesen Megalopoliszig - Spárta másik ősellenségéig és közvetlen szomszédjáig - vonult.

Spárta ugyan nem volt Antigonosz makedón király nagy barátja – korábban eltávolították Antigonosz helyőrségét Troizénből -,[19] de most közös ellenség szorongatta a nyakukat. Korábbi vereségei után Kr.e. 280-ra Spárta lassacskán magára talált, igaz ezt elsősorban nem saját erősödésének, hanem ellenfelei meggyengülésének köszönhette. Pürrhosz fellépése, és hagyományosan rossz kapcsolata szomszédaival, most ismét kritikus helyzetbe hozta Lakedimónt, annál is inkább, mivel egyes számú királyuk az agiada házból származó[20] Areusz, éppen Krétán harcolt a spártai haderő legütőképesebb részével. Úgy tűnik a támadás meglepetésszerűen érte Lakedaimónt. De Spárta nem csupán a hadsereg hiánya miatt volt védtelen.

 

Spárta „falai”

 

Közismert, hogy Spártát a klasszikus időkben nem védte fal, amelynek oka az volt, hogy maga a lakón város tulajdonképpen nem is egy város volt, hanem öt falu (κώμη, azaz kómé) többé-kevésbé egybe épült összessége volt.[21] Ilyen nagy terület falakkal való körbevétele nem túl célszerű, és amikor később Spártát is komoly falakkal vették körül, az csak a szűk centrumot övezte.

Ha ma valaki Spártába látogat – műemlékek hiányában nincsenek sokan -, gyakorlatilag semmit sem tapasztal abból, hogy ez a városka egykor Hellasz nagyhatalma volt, pontosan úgy, ahogy azt 2400 éve Thuküdidész megjósolta:

„Mert tegyük fel, hogy Lakedaimón városa elpusztul, s nem marad belőle semmi más, csak a szent helyek és az épületek alapja, úgy gondolom, a távoli jövőben a későbbi nemzedékek nagyon kételkedve hallgatnák, hogy milyen hatalmas volt, pedig a Peloponnészosz kétötöd része az ő birtokában van, s uralmát a félsziget egész területére és számos külső szövetségesére is kiterjeszti. Hatalma mindamellett jelentéktelennek látszanék, mivel a város nincs egybeépítve, nem találhatók benne fényes szentélyek és épületek sem, hanem a régi hellének szokása szerint faluszerűen húzódik szét.”[22]

A „város” tehát nagy területen feküdt, amelyet a természet eléggé megerősített, hiszen keletről a gyorsfolyású és görög szinten nagynak számító Eurótasz folyó ölelte, nyugatról pedig a hírhedt Taigetosz-hegység félelmetes fala védte. Délről a lakedaimóniakat a távoli tenger határolta, így tulajdonképpen idegen haderő mindössze az északi völgyek felől támadhatott.

Tehát nem csupán a spártai katonai filozófia az oka a városfalak hiányának, bár kétségkívül ez is közrejátszott abban, hogy Spárta még a Kr.e. III. század elején sem rendelkezett védművekkel. Agészilaosz spártai királyt,[23] amikor megkérdezték, miért nincsenek Spártának falai, csak rámutatott a teljes harci díszben pompázó spártaiakra és annyit mondott: „Ők Spárta falai.”[24] Hasonló szellemesség maradt fenn Antalkidaszról, egy másik spártairól, aki azt szokta mondogatni, hogy Spárta falai az ifjú férfiak és határai pedig a lándzsák hegyei.[25] A lakedaimónok megvetését a városfalak iránt más megjegyzésük is kifejezte. Mikor II. Agisz király[26] Korinthosz falai alá ért és megfigyelte annak nagyságát és hatalmas tornyait, csak annyit mondott rá: „Miféle asszonyok laknak ezen a helyen?”[27]

Titus Livius szerint még a rómaiak által Kr.e. 195-ben ostromolt Spárta sem volt teljesen körbevéve fallal, hanem csak a sík terep felől védte az, míg a magasabb, nehezebben megközelíthető helyeket őrséggel szállták meg a védők.[28]

Szóval a város falak nélkül várta Pürrhosz támadását, igaz egy dolog Spárta mellett szólt: még sohasem foglalták el fennállása során.

 

A követség

 

Minden meglepetés ellenére egy ekkora haderő nem érkezhetett meg olyan gyorsan, hogy a spártaiak ne tudtak volna megtenni bizonyos óvintézkedéseket. Egyfelől azonnal futárokat küldtek királyuk után Krétára, hogy tüstént jöjjön haza seregével, másfelől felvették a kapcsolatot Antigonosz makedón királlyal esetleges segélyért. Ezenkívül küldöttséget indítottak Pürrhoszhoz, megtudni jövetele okát, és húzni az időt. Az épeiroszi királyt Megalopoliszban, Árkádia fővárosában – tehát már közvetlen Lakónia határán – érték a követek. A tárgyalásokból sok anekdota és kevés konkrétum maradt ránk. Pürrhosz a jövetelét firtató kérdésre a „görögség felszabadítása” lózunggal felelt, valamint a spártaiak további félrevezetésére azt mondta, hogy a kisebbik fiait szeretné Spártában neveltetni, hogy Lükurgosz elvei alapján nőjenek fel.[29] Azt nem tette hozzá, hogy az már egy kicsit másféle Spárta lenne… Mialatt a tárgyalások folytak, Pürrhosz seregeinek éle elérte Lakóniát, amelyet zsoldosai azonnal elkezdtek pusztítani.

A még mindig nála lévő követek ekkor felháborodva követeltek magyarázatot, amire Pürrhosz állítólag csak ennyit felelt:

„Ha ti spártaiak döntötök a háborúról, akkor ti sem szoktátok informálni az ellenségeteket. Ezután aligha tisztességtelen, ha a spártaiak ellen spártai módon harcolok.”[30]

A spártaiak közül ekkor Mandrokleidasz,[31] vagy - egy másik változat szerint - Derkülidasz[32] így felelt:

„Ha isten vagy, nem történik bajunk, mert nem követtünk el veled jogtalanságot; de ha ember vagy, majd akad más, aki nálad hatalmasabb.”[33]

Ezt követően a spártai követek természetesen távoztak.

 

A támadás

 

Cartledge-éknak talán igazuk van abban, hogy Pürrhosz Epameinóndasz korábbi Lakónia elleni hadjáratának útvonalát követte,[34] ám hozzá kell tenni egy kis kiigazítást. A thébaii hadvezér ugyanis nem közvetlenül a Megalopoliszból Spártába vezető úton indult el, hanem Tegea-Karüai felől, amely csak később fut bele a közvetlen útba.[35] Pürrhosz pontos útvonalát nem tudjuk. Két lehetőség van: vagy ez a Tegea felé kerülő út, vagy a Megalopoliszból közvetlen Lakóniába vezető, az Eurótasz folyó völgyében. Az sem lehetetlen, hogy ez utóbbit használta, bár Cartledge-ék az elsőt fogadták el.

Viszont bármelyik úton is érkezett az épeiroszi hadsereg, mindkettő aránylag könnyen lezárható és megvédhető út, hiszen hegyszorosokon vezetnek keresztül. Persze Pürrhosznak nem kellett komoly ellenségtől tartani, hiszen, mint említettük a spártai fősereg Krétán volt.

Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy volt egy összecsapás a két fél között még a város ostroma előtt. Nagyon érdekes ugyanis Pauszaniasz azon megjegyzése, hogy Pürrhosz mielőtt Spártát elérte volna, egy ütközetben már legyőzte a lakónokat.[36] Ezt fő forrásaink alapján el kell vetnünk – bár Polüainosz is említi, egyenesen véresnek! -,[37] hiszen sem Plutarkhosz, sem Justinus nem tud ilyenről, és hacsak nem valami kisebb összecsapás emléke maradt fenn ezekben, akkor tévedésnek kell tartanunk. Gyanússá teszi a forrást az is, hogy a spártaiak mellett harcoló messzénéieket említ, ami nem tűnik túl valószínűnek.

Pürrhosz leereszkedett a hegyekből és jobbról megkerülve Spártát, átkelt az Eurótaszon,[38] majd Spárta déli kóméjártól Amüklaitól egynapi járásra, táborozott le.[39] Ennek pontos helyét Polübiosz tartotta fenn, aki V. Philipposz későbbi hadjárata kapcsán jegyezte fel, hogy a makedón király a „Pürrhosz Tábora” nevű helyen tanyázott le.

Már a legkorábbi történetírók is értetlenül álltak amellett, hogy Pürrhosz miért nem támadott azonnal Spárta ellen. Minden forrás a szemére veti, hogy ez alkalommal lassabb volt a kelleténél, Justinus egyenesen „restnek” nevezi,[40] míg Plutarkhosz szerint zsoldosait engedte rabolni Lakóniában, ahelyett, hogy egyenesen a védtelen városra tört volna. Kleónümosz szintén az azonnali offenzívára noszogatta.[41]

Több oka is lehet ennek. Az első talán az, hogy arra várt, a Kleónümoszhoz hű spártaiak átvegyék az irányítást, Plutarkhosz legalábbis megjegyzi, hogy családja, barátai és helótái, már várták Pürrhoszt vacsorára.[42] Ugyanakkor Cartledge-ék azon megjegyzése,[43] hogy Lakónia keleti tengerpartjának, közte Zarax városának feldúlása által, Kleómenész és Pürrhosz egy Spárta-ellenes perioikosz-felkelést akart támasztani, nem meggyőző és logikátlan is.[44] Pürrhosz csapatai mindenesetre végigdúlták a táborból egész Lakóniát. A pusztítás jelentős lehetett helyenként, hiszen az események után 400 évvel (!) író Pauszaniasz szerint még mindig romokban hever Zarax városa, amit Kleónümosz pusztított el.[45] Sajnos azt nem tudjuk, hogy Kleónümosz miért csak ezt az egy várost tette földdel egyenlővé, de bizonyára volt rá valami személyes indítéka.

A másik oka Pürrhosz hezitálásának az lehetett, hogy épségben akarta a várost – hiszen Kleónümosznak nem adhatott romokat -, és csapatai eddig sem tanúsítottak nagy fegyelmet, sem Makedónia elfoglalása,[46] sem a Lakóniába való bevonulása során.[47] Úgy gondolta, hogy nappal könnyebben útját állja a fosztogatásnak.

Míg Pürrhosz katonái Amüklaitól délre éjszaka táborba vonultak, és bizonyára a gazdag zsákmányt lakomákkal ünnepelték, Spártában összeült a „válságstáb”. A spártaiak napközben aggódva figyelték a folyó túloldalán a városuk mellett elvonuló 27 ezer embert és két tucat elefántot, de tétlenek nem maradtak. A városban lévő fontos emberek vezette tanács úgy döntött, hogy a nőket és a gyerekeket elküldik Krétára Areusz király védelme alá, míg a fegyverképes férfiak megpróbálják megvédeni a várost.[48] Arkhidamia – a valószínűleg kiskorú eurüpontida király II: Eudamidasz nagyanyja -, akinek mind vagyona, mind származása miatt jelentős befolyása volt, ezt megtudva karddal betört a tanácsházba és kijelentette, hogy, nemcsak a férfiak, de a nők sem kívánnak tovább élni, ha Spárta elesik.[49] Egy másik variáció szerint azt mondta, hogy a spártai nők a férjükkel élnek és a férjükkel is halnak meg.[50] A matróna elszántsága átragadt mindenkire, és egész Spárta kész volt megvívni leonidászi harcát. Nem csak a meglehetősen kevés itthon maradt spártai férfi, de a nők, lányok és gyerekek is nekiláttak megnehezíteni Pürrhosz dolgát. A fiatal – igaz 7 éves koruk óta erre készülő – férfiak életük első csatájára készültek. A spártai nők hősiessége ezúttal nem lehet pusztán túlzás, hiszen minden forrás megerősíti, hogy jelentős szerepük volt a felkészülésben. Justinus egyenesen arról ír, hogy Pürrhosszal nagy asszonysereg szállt szembe.[51]

Bár, mint említettük Spártának nem voltak falai, de azért teljesen nem volt védtelen. Kr.e. 294-ben Démétriosz Poliorkétész makedón király már megpróbálta elfoglalni Spártát, de akkor az utolsó pillanatban egy külpolitikai fordulat miatt kénytelen volt elvonulni, noha a spártai sereget már legyőzte.[52] Ekkor a támadásra számító spártaiak gyorsan a várost már megerősítették, ha nem is kőfalakkal, de mély árkokkal, cölöpsorokkal és a leggyengébb pontokon hirtelen felhúzott – valószínűleg fa - védművekkel.[53] Most a spártai öregek, lányok és asszonyok nekiláttak, hogy megerősítsék ezt a hevenyészett védelmi vonalat.[54] Az asszonyok egy szál ruhában kimentek a védvonalat javítgató férfiakhoz, mondván majd ők foglalkoznak ezzel, ők pedig menjenek pihenni, hogy másnap frissen vívhassák meg a harcot.[55]

Egyesek nekiálltak fegyvereket élesíteni, mások árkot ástak. Plutarkhosz olyan krónikások (Phülarkhosz és Hierónümosz) írásait is fenntartotta, akinek köszönhetően sokat tudunk az elkészült árokról. A fő védelmi vonal, amely délről védte a várost, egy 26 méter hosszú, 3 méter széles és 2 méter mély árok volt. Ez minden bizonnyal az Amüklai felől bevezető utat szelte át, további védelemként pedig az árok két végétől szekereket ástak be a földbe a bejutást megnehezítendő.[56] Phülarkhosz szerint ezen árok kiásásának harmadát a nők és a lányok vállalták magukra. Egész éjjel zajlott a munka, majd mikor megérkeztek a hírek, hogy az ellenség készülődik, felkeltették az alvó ifjakat, rájuk adták a fegyvereket, és átadták az árkot megőrzésre.

Mindemellett feladatuk nem ért véget, a harcok alatt az asszonyok sebesülteket ápoltak, fegyvereket éleztek, és lelki terrorban tartották férjüket, hogy mindenképpen győzni akarjanak. Kijelentették, hogy védjék meg Spártát, és harcoljanak érte, „mert édes győzni a haza szeme láttára, valamint dicső meghalni anyjuk és feleségük karja között, ha Spártához méltóan esnek el.”[57] Egyesek még drasztikusabb lépéseket tettek férjük harci kedvének fokozására:

Khilónisz, szeretője, Akrotatosz szeme láttára elvonult egy fához, hurkot tett a nyakába és közölte, hogy ő nem fog egykori férje - Kleónümosz – kezére kerülni, úgyhogy harcoljon jól…

 

1. nap

 

Pürrhosz serege, mint említettük már 25 ezer gyalogossal, 2000 lovassal és 24 harci elefántból állt. Összetételéről még megtudunk egy keveset Plutarkhosztól, hiszen elmondja, hogy Antigonosz korábbi makedón falanxa is csatlakozott az épeiroszi sereghez,[58] valamint volt a gyalogságában 2000 gall harcos, és egy válogatott khaóniai egység.[59] Ez utóbbi a épeirosziak egyik legerősebb törzse volt, tehát Pürrhosz legmegbízhatóbb katonái közé tartoztak.[60]

A spártaiak létszámáról, összetételéről sajnos nem szólnak a források, de az teljesen egyértelmű, hogy a támadók számának csak töredékéről lehet szó. Annyi bizonyos, hogy krétai íjászok is voltak jelen, illetve feltételezhetjük a királyi testőrség jelenlétét.

A spártai harcosok fala a települést délről védő – már említett – árok mögött foglaltak állást, szorosan zárt pajzsokkal. Fő forrásunk leírása alapján az is világos, hogy volt egy 300 fős tartalék, amelyet Areusz király fia – és Khilónisz új férje -, Akrotatosz vezetett.[61] A fiatal királyfi tudomásunk szerint ekkor került életében először ütközetbe, fiatal volt és elszánt. Igaz, hogy felesége, Khilónisz nem sok választási lehetőséget adott neki, mikor öngyilkossággal fenyegetőzött vereség esetén… Az adatban nagyon érdekes a 300-as szám, amely olyan gyakran bukkan fel a spártaiakkal kapcsolatban. Közismert, hogy ekkora létszámú volt az a 300 fős alakulat, amely a spártai királyokat védte.[62] Minthogy könnyen lehetséges, hogy egy király a városban tartózkodott (a kiskorú (?) II. Eudamidasz), valamint a királyfi Akrotatosz vezette ezt az egységet a harcban, feltételezhetjük, hogy ez az egység valóban a királyi testőrség volt. 

Pürrhosz maga indult támadásra a makedón falanx élén a spártai árok ellen, ám a frissen ásott nedves talajon katonái csúszkáltak, a spártai ércfal kitartott és nem engedte átkelni az árkon az épeirosziakat. A közvetlen támadás sikertelenségét látva Pürrhosz fia, Ptolemaiosz – aki úgy látszik Makedóniából apja után sietett -, a gallok és a khaónok élén oldalról akart a spártai árok mögé kerülni. Mint szó esett róla a spártaiak a megkerülés ellen, a földbe tengelyig leásott szekerekkel igyekeztek védekezni. Ptolemaiosz támadása az árok bal – az Eurótasz folyó felöli – oldala ellen irányult, és sikeresen indult. Gall katonái kitépték a szekereket a földből, megpróbálva így átjutni a szekérsoron. A sikeresen eltávolított szekereket a folyóba hányták, egyre nagyobb utat teremtve a behatoláshoz Spártába. A szekerek egyébként mindkét felet jelentősen akadályozták fegyvereik használatában.[63]

Érzékelve a baloldalon erősödő nyomást, Akrotatosz válogatott csapatával az Eurótasz túlpartja felől Ptolemaiosz embereinek hátába és oldalába került.[64] A támadás váratlanul érte a khaónokat és gallokat, akiknek így egyszerre kellett küzdeniük a friss spártai testőrökkel és a szekerek mögött védekezőkkel. A nagy zavar következtében Ptolemaiosz csapatait részben a szekerek közé, részben az árokba szorították, és azok nagy veszteségekkel tudtak csak visszavonulni. A siker után Akrotatosz legényei a város lakosságának ujjongása közepette tértek vissza eredeti helyükre, véresen, del büszkén.

Az idős spártaiak nem győzték dicsérni hősüket, akinek egy másik fronton is helyt kellett állnia aznap este, mivel így biztatták:

„Menj, Akrotatosz és öleld meg Khilóniszt!” De azért hozzátették: „Csak azután derék fiakat adj Spártának!”

A harc egészen sötétedésig tartott – bizonyára jelentős szünetekkel -, de Pürrhosz képtelen volt áttörni a spártaiak állásain.

 

2. nap

 

Pürrhosz éjszakai látomásától nem zavartatva magát,[65] másnap reggel újra kivonult táborából Spárta bevételére. Makedón gyalogosaival most tudatosabban készült az árkon való átjutásra: nagy mennyiségű anyagot gyűjtetett össze annak betemetésére. Míg a falanxot szemből vezette támadásra, addig ő – akárcsak előző nap fia -, a szekereken átjutva igyekezett betörni a védelem mögé.

A makedón falanx ismét megtört a spártai hoplitákon, akiknek az asszonyok közvetlen a harcvonalba vittek ételt és italt, valamint a könnyűfegyverzetűeknek dárdákat, parittyagolyókat és nyílvesszőket, nehogy kifogyjanak azokból.

Míg makedónjai önfeláldozóan haltak meg az ároknál, Pürrhosz maga elérte a szekereket, majd embereivel átszivárgott a hevenyészett szekérfalon, és áttörte magát a védekező spártaiak vonalán. Csapata betört a városba, ám az asszonyok jajveszékelése végül riasztotta a lakónokat. Már kezdett válságossá válni a helyzet, mikor egy osztag íjász, benne a Görögországban legjobbnak számító krétai íjászokkal, felfogta a király csapatát és nyílvesszőkkel árasztotta el azt. A spártaiak egymás után lőtték le Pürrhosz lovasait, akik a sáros terepen amúgy is nehezen mozogtak. Pürrhosz lovát a hasán találta el egy vessző, mire a haldokló paripa levetette az uralkodót a sárba. Ez morálisan megtörte a szekereken átjutott épeirosziakat, akik a királyt azért biztonságban hátra tudták vinni, mialatt folyamatosan hullottak rájuk a lövedékek.[66]

 

Pürrhosz el is rendelte a támadás felfüggesztését erre a napra, gondolván a spártaiak már nem tarthatnak ki sokáig, hiszen szinte mindegyikük megsérült, és nagyon sokan el is estek. Ám az események ekkor már nem Pürrhosz tervei szerint zajlottak. Míg ő dél felől támadta Spártát, addig északról Korinthoszból támogató sereg érkezett Ameiniasz vezetésével, akit Antigonosz küldött a lakedaimónok segítségére. Ugyanis, míg Pürrhosz a Peloponnészosz ellen vonult, a makedón király északon elkezdte visszafoglalni korábban elveszített makedóniai városait. A spártaiak megerősödve továbbra is ellenállásra készültek, ám hamarosan újabb hadsereg érkezett a térségbe, melyet a Krétáról hazatérő Areusz spártai király vezetett. Areusz hadereje 2000 főből állt, köztük krétai zsoldosok.[67]

Így már olyan jelentős erők védték Spártát, hogy az asszonyok egészen megnyugodtak, és visszatértek normális életükhöz, nem ártva bele magukat többé a harci dolgokba.[68] Areusz arról is határozott a katonai vezetőkkel, hogy azok a fiatalok, akik még nem érték el a katonaköteles kort, de eddig kényszerből fegyvert fogtak, szintén térjenek vissza szállásaikra, mert most az igazi harcosokon a sor. Pürrhosz azonban nem indított több támadást a település ellen.

 

Az épeiroszi királyhoz is elértek ugyanis a hírek, hogy Antigonosz Makedóniában ellentámadásba kezdett, és sorban esnek el a tengerparton fekvő városai, így másik célpontja, Argosz ellen indult, miközben végigdúlta katonáival Lakóniát. Valószínű, hogy Kleónümosz Zarax városa ellen már említett pusztító támadására is ekkor került sor.[69] Azonban ez a elvonulás korántsem ment zökkenőmentesen. A terepviszonyokat és saját földjét kitűnően ismerő Areusz folyamatosan követte az épeiroszi sereget, és megpróbált csapdát állítani neki. Mikor Pürrhosz katonái egy keskeny szoroson vonultak keresztül, a spártaiak végül elvágták az utóvédet alkotó gallokat és molosszoszokat[70] a főerőktől. Pürrhosz fia, Ptolemaiosz indult néhány testőrével a megtámadottak segítségére, ám a spártaiak válogatott csapata (a lovagok?), melyet Eualkosz irányított, lecsaptak a királyfira.[71] 

Ptolemaiosz körül heves kézitusa alakult ki, mígnem Orüsszosz, egy kiváló ifjú krétai harcos lándzsájával megölte.[72] A menekülő épeirosziakat üldöző spártai lovasok sem jártak jobban, mert ők – a gyalogság védelmétől túlságosan előrerohanva - beleszaladtak Pürrhosz molosszosz lovasságába. Eualkoszt maga Pürrhosz döfte át lándzsával, miután az csaknem levágta a karját.[73]

A sikeres lovassági küzdelem dacára az épeiroszi hadsereg csak megtépázva jutott ki Lakóniából.

                     

Utószó

A hadjárat végül tehát teljes kudarccal végződött, majd hamarosan Pürrhosz is meghalt, miután Argosz előtt legyőzte Antigonoszt, azonban a város elleni támadása közben egy rádobott tetőcserép megölte. Pürrhosz birodalma abban a percben összeomlott.

Mindez egészen másként alakult volna Spárta védőinek hősiessége nélkül, akik lehetővé tették, hogy a hellének számára ismét megnyíljon a szabadságba vezető kapu. Pár évre rá Areusz Athénnal az oldalán már Hellasz függetlenségéért küzdött egykori szövetségese, Antigonosz Gonatasz ellen, de ez már egy másik történet.

A két oldal veszteségeiről nincsenek adataink. Justinus szerint Pürrhosz serege legerősebb részét elveszítette.[74] A spártaiakról meg csak annyit jegyeznek meg, hogy a védők mindegyike megsérült vagy elesett.

 

                                                   

Felhasznált források:

Brill New Jacoby (BNJ), online kiadás.

Die Fragmente Der Griechischen Historiker (FGrH) Part I-III. Online kiadás.

Marcus Iunianus Iustinus kivonata Pompeius Trogus művéből. Világkrónika a kezdetektől Augustusig. Bp., 1992.  

Pauszaniasz: Görögország leírása. Bp., 2000. 

Plutarkhosz: Morália. Az általam használt angol fordítás:

http://penelope.uchicago.edu/Thayer/E/Roman/Texts/Plutarch/Moralia/

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I-II. Bp., 1978. 

Polüainosz: Sztratégika. Nincs magyar fordítás. Angol fordítás:

http://attalus.org/translate/polyaenus.html

Polübiosz történeti könyvei. Máriabesenyő-Gödöllő, 2002.

Supplementum Epigraphicum Graecum (SEG), online felirati adattár.         

Sztrabón: Geógraphika. Bp., 1977. 

Thuküdidész: A peloponnészoszi háború. Bp., 1999.

Titus Livius: A római nép története a város alapításától. V. kötet. Bp., 1963-1976.                     

Xenophón történeti munkái. Bp., 2001.

Xenophón: A lakedaimónok állama. In: Államéletrajzok. Bp., 1998.

 

Felhasznált irodalom:

 Cartedge-Spawforth: Hellenistic and Roman Sparta. 2. kiad. London, 2002.

 Green, Peter: Alexander to Actium. The historical Evolutionof the Hellenistic Age. Los Angeles, 1990.

 

 

Jegyzetek:

 


[1] Spárta ostromának pontos idejét nem tudjuk.

[2] I. Pürrhosz, épeiroszi király (Kr.e. 297-272)

[3] Épeirosz félbarbár-félgörög kirűlysága a mai Albánia területén feküdt, Pürrhosz idején a fővárosa Ambrakia.

[4] Plutarkhosz: Pürhosz, 26.

[5] II. Antigonosz Gonatasz, makedón király (Kr.e. 277-239)

[6] Green, p. 143

[7] Kleónümosz, spártai királyi sarj, II. Kleomenész király fia.

[8] II. Kleomenész, spártai király (Kr.e. 369-309)

[9] I. Areusz, spártai király (Kr.e. 309-265)

[10] Azt az okoskodást, hogy egyeduralomra tört, nem fogadjuk el. Spártában a fiági örökös mindig megelőzte a testvért. Egyszerűen valószínűleg a trónt nagyon akaró Kleónümosz elbukott a belharcban, ezért kényszerült számüzetésbe. Kleónümosz származásáról: Pauszaniasz, I. 13. 4-5.

[11] Plutarkhosz leírása szerint ha tényleges esküvő nem is zajlott le, de a pár nyilvánvalóan spártai értelemben – ahol amúgy is lazábban kezelték időnként ezeket a dolgokat – együtt élt és ezt törvényesnek is tekintették.

[12] Akrotatosz a későbbi spártai király, II. Akrotatosz (Kr.e. 265-262). Egyáltalán nem lenne meglepő, ha valóban Khilónisz lenne Kleónümosz árulásának oka, hiszen spártában a nők örökölhettek és egy királyi feleség jelentős hozománnyal járt.

[13] Plutarkhosz: Pürrhosz, 26; Pauszaniasz, I.13.4-5. és III.6.3. 

[14] Plutarkhosz: Pürrhosz, 26.

[15] Néhány évvel korábban alakult meg a később nagy hatalomra szert tett Akháj szövetsg, de ekkor még pusztán néhány város szövetsége volt.

[16] Justinus, XXV.4.

[17] Pauszaniasz azon adatát (IV.29.6-7.), hogy a messénéiek segítették Spártát Pürrhosz ellen, nem fogadhatjuk el, hiszen Justinus kifejezetten az ellenkezőjét állítja, a politikai helyzet is emellett szól.

[18] Koras 272-re: Green, p. 144. De van, aki évekkel korábbra: Cartledge-Spawforth, p. 30.

[19] Green, p. 134

[20] A másik spártai király, az eurüpontida II. Eudamidasz volt, aki ekkor még csak néhány éve uralkodott és az események során sehol sem említik. Ennek oka ismeretlen, legfeljebb tippelhetünk arra, hogy túl fiatal volt ekkor. Rejtélyes, hogy róla alig tudunk valamit a létezésén kívül. Fiatal korűt valószínűsíti, hogy nagyanyja Arkhidamia fontos szerepet játszott a város védelme során.

[21] Amüklai kómé, Spárta vallási centruma például mintegy 5 km-re volt a tényleges városi központtól!

[22] Thuküdidész, I. 10.

[23] II. Agészilaosz, spártai király (Kr.e. 400-360)

[24] Plutarkhosz: Morália. Spártaiak mondásai. Nagy Agészilaosz, 29.

[25] Plutarkhosz: Morália. Spártaiak mondásai. Antalkidasz, 7.

[26] II. Agisz, spártai uralkodó (Kr.e. 427-401)

[27] Plutarkhosz: Morália. Spártaiak mondásai. Agisz, Arkhidamosz fia, 6. Ugyanezt a mondást Plutarkhosz leírja egy másik spártainál is: Theopomosz, 6. Ő azonban nagyon korai király, sokkal valószínűbb Agisznál. Sőt nagyon hasonlít Panthodeasz mondása is (1.).

[28] Livius, XXXIV.38.

[29] Plutarkhosz: Pürrhosz, 26.; Polüainosz: Sztratégika, VI.6.2.

[30] Polüainosz, Sztratégika, VI.6.2. Gyakorlatilag ugyanez, csak rövidebben: Plutarkhosz: Pürrhosz, 26.

[31] Plutarkhosz: Pürrhosz, 26.

[32] Plutarkhosz: Morália, 219 F

[33] Plutarkhsoz: Pürrhosz, 26.

[34] Cartledge-Spawforth, p. 30.

[35] Xenophón: Hellénika, VI.5.25-26.

[36] Pauszaniasz, I.13.6.

[37] Polüainosz: Sztratégika, VIII.49.1.

[38] Forrás nem írja, de ez következik az útvonalból.

[39] Polübiosz, V. 19.

[40] Justinus, XXV.4.

[41] Plutarkhosz: Pürrhosz, 26.

[42] Plutarkhosz: Pürrhosz, 27.

[43] Cartledge-Spawforth, p. 30-31.

[44] Az az érvük, hogy más Periokikosz településeknek Kr.e. 338 óta könnyebb lett a sorsa éppen ez ellen szól, hiszen a könnyebb sorsot miért kockáztatnák?

[45] Pauszaniasz, III.24.1.

[46] Aigai elfoglalása során kelta segédcsapatai a királysírokat is kifosztották: Plutarkhosz: Pürrhosz, 26.

[47] Plutarkhosz: Pürrhosz, 27.

[48] Polüainosz: Sztratégika, VIII. 49.1.

[49] Az éjszakai tanácskozásról nagyon szép drámai képet fest Plutarkhosz: Pürrhosz, 27.

[50] Polüainosz: Sztratégika, VIII.49.1.

[51] Justinus, XXV.4.

[52] Plutarkhosz: Démétriosz, 35.

[53] Pauszaniasz, I.13.6.

 
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 49
Heti: 308
Havi: 1 069
Össz.: 171 153

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Spárta ostroma, Kr.e. 272 (2013.VIII.14.)
Horváth Gábor honlapja - © 2008 - 2017 - hagi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: horváth gábor drog - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »